Kriston logo
Kriston Lány Diákprogram
A foglalkozás célja

8-16 éves korú diáklányok számára kifejlesztett, tanóra keretében megvalósítható egészségnevelő foglalkozás, melyet az erre felkészített Kriston Trénerek tartanak. A Kriston Diákprogram azon ismereteket adja át, melyek segítségével védhetők a hasi szervek és azok funkciói. Kisiskolás kortól kamaszkorig, életkornak megfelelően tanulnak a fiatalok az intim szokásokról: ürítés, széklet-, vizeletmegtartás, alhasi szervek kötőszöveteinek védelme, a szervfunkciók tisztelete, természetes testi folyamatok. A játékos, szórakoztató biológia, anatómia, élettan, szervi funkciók, személyes fejlődésük és az egészségóvó ismeretekről szóló előadás segítségével felelős döntéseket hozhatnak a fiatalok, hogy megelőzhessenek intim szerveket érintő tüneteket. A tabuként kezelt intimitás szégyennel, bűntudattal, kudarccal járhat, holott az a funkcióörömöt, kötődést, léterőt hivatott szolgálni, ha kellő tisztelettel bánunk vele. Sem a tabu, sem a szabados élet nem szolgálja hosszú távú egészségünket, mentális jóllétünket.

Csakis az ismeretek, az egészséges intimitás mintája támogatja a diákokat a jelenben és a jövőben.

 A Kriston Diákprogramnak komoly kihatása lehet arra, hogy tudatos, reprodukcióra képes fiatalok nevelkedjenek és felelős öngondoskodással megkönnyítsék saját életüket és csökkentsék az egészségügyre háruló terheket. Ismeretek birtokában megelőzhető az aranyér, a székrekedés, az inkontinencia, a premenstruációs szindróma. Továbbá oldható a félelem a szüléstől, csökkenthető a későbbi szexuális zavar és a megfoganási nehézség. A lányoknak tanítjuk a menstruációs görcsöt oldó tornát, hogy a női létezést élettani folyamatait pozitív módon élhessék meg.

A fiatalok intim problémái jelentősek. A fájdalmas menstruáció a lányok 70-80%-át, a székrekedés a fiatalok felét érinti, 18 éveseknél pedig már 50%-ban fordul elő izomgyengeségből akaratlan vizeletvesztés.

A Lány Diákprogramra van lehetőség workshop/előadás formájában is, illetve csoportos tanfolyam keretében.

Workshop/előadás

Javasolt minden diáknak alsó és felső tagozaton, majd a középiskola évei alatt igénybe venni a Kriston Diákprogram nyújtotta lehetőséget, ami jelenős terhet vesz le a pedagógusokról és a családról.

A Kriston Lány Diákprogram választható részei:

  • tájékoztató az iskola vezetője számára a program nyújtotta előnyökről | 45 perc
  • előadás pedagógusoknak | 45 perc
  • előadás a szülőknek | 45 perc
  • előadás lányoknak életkor függvényében | 1-2x45 perc 
  • Kriston Intim Torna lányoknak a hasi szervek funkciójavítására | 45 perc
  • Játékos workshop | 2x45 percben

A diákprogram oktatására a Kriston Trénereket felkérheti az iskola vezetése, tankerület, osztályfőnök, szaktanár, iskola pszichológus, iskolai védőnő, szülő.   

Csoportos tanfolyam

3x2 órában tartott Kriston Intim Torna elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtó tréning a 8-16 éves korig. Cél, hogy a lányok nőiességhez való pozitív viszonyukat erősíthessék, hogy szép jövőképként éljen bennük a párkapcsolat, a szülés, az anyaság, hogy pozitív megerősítést kapjon az énképük. Erősödjön a jogosság érzésük a saját határaikhoz, szükségleteikhez, saját tempójukhoz, elkerülve a mai kor diktálta hajszolt tempót. A menstruáció kapcsán átélhető funkcióöröm jelentős hatást gyakorol női szerveik egészségére. Fiataloknál meglévő menstruációs rendellenesség oka nem múlik el a görcsoldóktól, vagy a rendszeresség előmozdítását segítő hormonhatású gyógyszereketől. Mielőbb támogatást kap a fiatal, annál tünetmentesebben élhető át a ciklus. 

A tornagyakorlatok segítenek oldani a menstruációs görcsöt, a székrekedést, az inkontinenciát, az izomgyengeségből származó egyéb tüneteket. A hormonális hatás következtében megszűnhet a pattanásosság. A tabuként kezelt szexualitás garantált kudarc hordozója, ezért annak felszámolása nem a jólneveltséget csökkenti, hanem az alulműveltséget számolja föl azon életterületen, ami minden felnőtt életminőségét alapjaiban határozza meg. Segítünk elkerülni, hogy a fiatalok felkészületlenül, éretlenül, túl korán hozzanak jövőjüket meghatározó döntéseket. 

A csoport szerveződhet iskolában, művelődési házban, vagy a Kriston Tréner oktatóhelyén. 

A foglalkozás előtörténete

Kriston Andrea 10 éven át oktatta módszerét a Fővárosi Pedagógia Intézetben mint egészségfejlesztő szaktanácsadó. Első tantervét az Oktatási Minisztérium fogadta el 1990-ben Intimtorna néven, a másodikat 1995-ben az Egészségügyi Minisztérium KÖ-TE-LÉK (KÖrnyezet-TEst-LÉleK fejlesztő tanterv Prof. Dr. Ruzsonyi Péter szerzőtárssal).