Sind Sie ein neuer Benutzer?
Sind Sie bereits registriert?
Sind Sie ein neuer Benutzer?
Sind Sie bereits registriert?
Kedves Érdeklődő,
Rozenthál Alexandra vagyok. 2021-ben találkoztam a Kriston módszerrel, mely nagy hatással volt az életemre és indított el a saját önismereti utamon. Ekkor még számos női egészségügyi problémával küzdöttem, például fájdalmas menstruációs görcs, meddőség, ciszta, gyakori felfázások, PCOS. Ma már sikerült ezeket magam mögött hagynom és egy kislány édesanyja vagyok. Kismamaként, szüléskor és szülés után is folyamatos megerősítést kaptam, hogy amit csinálok az a testem számára nagyon is jó és hatékony. A legtöbb nőt érintő intim tünetek nagyon gyorsan megszűntek, illetve egyesek ki sem alakultak a rendszeres gyakorlásnak köszönhetően. Korábban nem hittem, hogy mindez lehetséges egy torna által. A Kriston Intim Torna nem egy hagyományos intim torna, hanem sokkal több annál, hiszen a speciális mozgásprogramon felül a testvédő szokásokat is kialakítjuk, átbeszéljük, valamint a tünetek mögött rejlő érzelmeket is feltárjuk.
Sok szeretettel várlak a tréningjeimen, ha Te is szeretnéd a női szerveidet csúcsformába hozni és megtapasztalni saját Magadon a változást! :)
Ha ajándékkártyával rendelkezel, jelentkezz a tréningre, és a helyszínen tudod majd beváltani.
Miután jelentkeztél a tréningre, minden fontos információt a tréning előtt fogok küldeni e-mailben.
Elérhetőségeim:
E-mail: alexandra.intimtorna@gmail.com
Telefon: +36 20 456 42 90
Facebook oldalam: Rozenthál Alexandra – Kriston Tréner
Ungarn:
Eine Methode für die Gesundheit des Unterbauchs, der auch ein Erhaltungskurs für die Muskeln des Beckenbodens ist. Vorbeugung und Selbstrehabilitation von Symptomen, die durch Atrophie, Überlastung und Stress der weiblichen Intimorgane entstehen.
Ein Intensivkurs für die weibliche Beckenbodenmuskulatur, der dich mit einem unterhaltsamen Bewegungsprogramm in Schwung hält.
Um alle Fragezeichen zu beseitigen
Das Lehren von Gewohnheiten, die die Grundlage für eine gesunde Intimsphäre bilden, und ein Kurs zur Aufrechterhaltung der Schließmuskeln, um intime Symptome zu lindern und zu beseitigen.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2025.10.11.
Flóra
4.8
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Köszönöm a vidám hétvégét!
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2025.10.11.
Flóra
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Alexandra szakmailag nagyon felkészült volt, bármit kérdeztünk óra közben, mindig válaszolt és mindig tudott plusz információkat is adni nekünk. A két napos tanfolyam nagyon jól volt felépítve, érthető és élvezhető is volt egyben. Alexát nagyon hiteles oktatónak tartom, személyisége, tapasztalata, a tananyagba fektetett energiája és átadása engem meggyőzött. A terem nagyon hangulatos volt, sok kis apró figyelmességgel egészítette ki, ami engem a teljes ellazuláshoz és koncentrációhoz is segített, ami bevallom őszintén meglepett, mert már egy ideje észrevettem, hogy nehezen tartom meg a fókuszt hosszabb időtartamban, de itt nem volt ezzel gondom. Szerencsés voltam ebben a két napban, mert olyan nőkkel lehettem együtt, akikekkel rögtön egy hullámhosszon éreztem magam, amiért azt gondolom Alexának is hálás lehetek. :) Igyekszem itthon is megtartani azt az energiát, tudatosságot és önmagamra való figyelést, amit ebben a két napban megtapasztaltam. Alexa óráit bárkinek szívesen ajánlom, ha egy könnyed, vidám, de mégis nagyon tartalmas, szakmailag nagyon felkészült- és igen fárasztó is :P- tanfolyamon szeretne részt venni. :)
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2025.10.11.
Flóra
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Nagyon jól éreztem magam Alexandra tanfolyamán, tetszett, hogy kiscsoportban dolgoztunk, szépen volt kialakítva a tanfolyam környezete, biztonságos, hangulatos volt. Minden rendelkezésre állt, hogy el tudjunk lazulni. Alexandra stílusa is nagyon tetszett, érthető volt, kedves, jól adta elő a különböző történeteket. Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen felkészült volt! Nagyon jól éreztem magam, másoknak is ajánlani fogom mindenképpen! :-)
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2025.09.13.
Flóra
4.8
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Alexandra mint ember,mint oktatató nagyon aranyos! Mindent érthetően elmondott,feladatokat begyakoroltuk rendesen vele ,amit itthon tovább tudunk fejleszteni. Köszönjük a munkátokat és csak rajtunk múlik már a többi! Alapok tökéletesen átadva kedves aranyos légkör és megértés várt minket mind a három alkalommal🥰
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2025.08.03.
Bálint Ágnes Kulturális Központ
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Alexandra jól felkészült, kedves házigazda volt. A hangja annyira nyugtató, nagyon szimpatikus, jó humorú személyiség. Mind a két nap jó hangulatban telt. Köszönöm Szandi, hogy megmutattad az irányt, sokat tanultam, innentől már csak folytatnom kell az elkezdett utat.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2025.08.03.
Bálint Ágnes Kulturális Központ
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Ajándékba kaptam a tanfolyamot, de nagyon hasznosnak találtam és jó tapasztalatokkal gazdagodtam.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2025.08.03.
Bálint Ágnes Kulturális Központ
4.8
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
A tanfolyam nagyon hasznos volt számomra, Szandi nagyon felkészült tréner, az órák jó hangulatban teltek el, minden kérdésre választ kaptunk. Köszönöm szépen a kedves hozzáállást, nagyon feltöltődtem az órák alatt :-)
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2025.08.03.
Bálint Ágnes Kulturális Központ
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Kellemes környezetben, nagyon jó trénerrel vehettem részt a tanfolyamon.
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2025.07.11.
Bálint Ágnes Kulturális Központ
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
🙂😍❤️🥰🙂
Kriston Intimturnen für Frauen
Persönliche Sitzungen
Gruppenkurse
Ungarisch
2025.07.11.
Bálint Ágnes Kulturális Központ
5
Zusätzlicher Nutzen des Kurses
Kompetenz des Trainers
Stil des Trainers
Bedingungen des Kurses
Preis-Leistungs-Verhältnis
Alexandra kedves ,kellemes a hangja . Jól iranyit. Segítőkész. Örülök, hogy reszt vettem a tanfolyamon .