Kriston logo

Teréz Tuboly

tubolyteri@tubolyteri.hu

...

"Amikor először voltam Kriston tréningen magávalragadó, dinamikus és szórakoztató volt. Egyszerűen jól éreztem magam.

Sokáig kerestem a nekem való hivatást és soha nem gondoltam, hogy ilyen témával fogok foglalkozni. Azonban attól kezdve, hogy rátaláltam Kriston Andrea első videójára, sorra néztem az interneten található anyagokat, olvastam a könyveit, majd eljutottam hozzá is. Rádöbbentem mennyire fontosak, időszerűek, mindennapiak, mégis gyakran ismeretlenek, ezek a témák minden ember számára. Egyértelmű volt, hogy ez az én utam… Tálen hallottam róla előszőr és ősszel már ott voltam a trénerképzésen...

Aztán a képzés alatt, óralátogatások keretében még számos tréningen vettem részt, de nem tudtam megunni. Minden alkalommal egy újabb réteget értettem meg, és egyre inkább csodáltam azt a finoman kidolgozott rendszert, ami a könnyed hangnem mögött megbújik.

A „nőség”, a „férfiság”, az alhas, az intimitás, a szexualitás körül rengeteg tabu, tévhit és fájdalom gyűlt fel. Mind egyediek vagyunk, ugyanakkor a fogantatástól az időskorig számtalan hasonló élethelyzeten, megpróbáltatáson megyünk kersztül. A sok-sok egymásra épülő történet segít ezek feloldásában és megértést ad problémáink forrásaihoz. (Mindenki helyére illesztheti érzelmi térképének darabkáit.)

A mozgástanulás lépései aprólékosan ki vannak dolgozva: több száz egymáshoz fűzött gyakorlaton kersztül építjük fel a stabil izomérzetet és mozgásirányítást. Így bármely korosztály sikerrel sajátíthatja el a gyakorlatokat ezen a láthatatlan területen. Mindenki eszközt kap a kezébe, amellyel egész életében gondoskodhat a gáti izomzat erejérőlről, ruganyosságáról.

Fontosnak tartom ezt a teljessséget, ahogy a Krsiton módszer az egészségre tekint: testet és lelket együtt fejlesztjük, erősítjük. Akkor lehet igazi változásokat elérni, ha mindkettőt megismerjük és megszeretjük.

Ez egy „intim” torna, tehát belsőséges, testi és lelki értelemben is. Mégis tudunk csoportban együtt tornázni, együtt hallgatni ezekről a témákról, mert semmi kínos nem történik. A tréner mesél, beszél, magyaráz, mutat, tanít. A résztvevő figyel és tanul. Egy csapatmunka, ahol mindenki a figyelmét adja, hogy a legtöbbet hozhassuk ki a helyzetből.

Hálás vagyok, hogy részese lehetek a trénercsapatnak, hogy Kriston Andreától tanulhattam és hogy jó változáshoz segítehetek még sokakat, akiknek igazán nagy szüksége van rá! Ha úgy érzed, hozzád szóltam és Neked is tudok segíteni, keress bátran:))

Standorte

Ungarn:

  • Kaposvár, Harmóniaház (Béla király u 16.)
Sprachen
  • hu
Aktuelle Kurse Aktuelle Praxissitzungen
Bewertungen
  • Terka

    Kriston Übungsstunde für Frauen

    Online-Kurse

    Gruppenkurse

    Ungarisch

    2026.01.20.

    5

    Jól éreztem magam:)

  • Margit

    Kriston Übungsstunde für Frauen

    Online-Kurse

    Gruppenkurse

    Ungarisch

    2025.12.20.

    5

    Tetszik a higgadt közvetlen kömmunikáció.

  • Anett

    Kriston Übungsstunde für Frauen

    Online-Kurse

    Gruppenkurse

    Ungarisch

    2025.12.20.

    5

    Mindig változatos, hasznos és jó hangulatú órákat tart Teri :)

  • Ágnes

    Kriston Übungsstunde für Frauen

    Online-Kurse

    Gruppenkurse

    Ungarisch

    2025.12.20.

    5

    Szeretnék minden nap tornázni, de sajnos ez nem mindig sikerül, viszont jó lenne, ha mindig elérhető lenne egy 60 perces torna. Lehetne több nedvesedést ösztönző gyakorlat.

  • Gyuláné Éva

    Kriston Übungsstunde für Frauen

    Online-Kurse

    Gruppenkurse

    Ungarisch

    2025.12.20.

    5

    Nagyon szuper az online óra.

  • Andrea

    Kriston Übungsstunde für Frauen

    Online-Kurse

    Gruppenkurse

    Ungarisch

    2025.11.20.

    5

    Jelenleg is az intimtornász klub tagja vagyok. Én a lustább gyakorlók közé tartozom, ami azt jelenti, hogy többnyire a napi 5 perces gyakorlást végzem. Ez is idézett elő javulást az állapotomban. Megszűnt a vizelet csepegés és érezhető az erősödés a gáti területen. Nagyobb javuláshoz többet kellene gyakorolnom, de így is örülök, hogy Terivel rá tudom magam venni a napi gyakorlásra. Köszönet és hála.

  • Marianna

    Kriston Übungsstunde für Frauen

    Online-Kurse

    Gruppenkurse

    Ungarisch

    2025.11.20.

    5

    Az online lehetőség sokat jelent, mert visszanézhetők az órák két napig. Így be tudom osztani, hogy mikor van időm tornázni! Leginkább a 15 perces tornákat kedvelem. Az egy óra Nekem azért inkább sok, de ezekből is lehet 30, vagy 40 percet igénybe venni.

  • Renáta

    Kriston Übungsstunde für Frauen

    Online-Kurse

    Gruppenkurse

    Ungarisch

    2025.11.20.

    5

    Nagyon felkészült, jó tréner, folyamatosan újabb és újabb feladatokkal színesíti az órákat.

  • Ágnes

    Kriston Übungsstunde für Frauen

    Online-Kurse

    Gruppenkurse

    Ungarisch

    2025.11.20.

    5

    Nagyon kellemes a hangja, türelmes, nyugodt, nagyon el lehet lazulni. Ösztönző. Mindig válaszolt a kérdéseimre. Azonnal reagált mindenre. Az egyik videoján, amiben előadást tartott, nagyon érdekesen figyelemfelkeltően beszélt. Úgy érzem, bármikor fordulhatok hozzá a problémáimmal. Köszönöm

  • Anett

    Kriston Übungsstunde für Frauen

    Online-Kurse

    Gruppenkurse

    Ungarisch

    2025.07.21.

    5

    Nagyon szeretek Terivel tornázni, gyorsan elrepülnek vele a gyakorlások és sokkal jobban érzem magamat utána.

Alle Bewertungen