Kovács Andrea - Kriston Intim Torna

Telefonszám: 06-30-74-90-791

Debrecen, Debrecen
Magyarország 4031 Debrecen , Nagyerdei krt. 98.;


Debrecen, Debrecen
Magyarország 4026 Debrecen , Liszt F. u. 7-9. I/8.

Kovács Andrea vagyok. Kriston Intim Torna Tréner.  

A Debreceni Egyetem Urológiai Klinikáján dolgozom, Dr. Flaskó Tibor klinikaigazgató mellett.

Amikor Kriston Andrea, Dr Flaskó Tibor és  Dr. Benyó Mátyás kutatást végzett klinikánkon a prosztata eltávolításon átesett férfiak körében, akkor találkoztam először a KIT módszerrel. A kutatás alapján a prosztata eltávolítás után fellépő inkontinenciát a Kriston Intim Torna 74%-ban megszüntette. 

Munkám során rengeteg beteggel találkozom. Tapasztalatom szerint a műtéteket követően nagyon fontos az életminőség megfelelő visszaállítása is. Fontosnak tartom, hogy a klinikára érkező betegek gyógyítása ne a műtéttel érjen véget. Az a gyógyulásnak sokszor csak az első lépése, amit az orvos tehet, de a továbbiakban a betegnek is van lehetősége tevőlegesen részt venni a saját egészségének helyreállításában.

A gyógyulás is az agyban kezdődik és a testben jelentkezik. 

Klinikánkra az ország minden pontjáról és a határon túlról is érkeznek betegek különböző urológiai, andrológiai problémával. Az orvosaink kiemelkedő szaktudása, embersége és a kiváló betegellátás miatt.

Elhatároztam, hogy ennek a kiváló csapatnak a tagjaként, klinikánkon a Kriston Intim Torna módszer oktatásával fogom segíteni az urológiai, andrológia, nőgyógyászati, proktológiai problémával küzdő nőket és férfiakat. 

Örülök, hogy klinikánkon is elérhetővé vált a KIT módszer. Köszönöm Kriston Andreának, hogy a sok nehéz anatómia, kórélettan, Kriston intimtorna képzés jó hangulatú, de nehéz és sikeres vizsgái után, taníthatom a módszert ésezzel komplexebbé tehetem a hozzánk érkező betegek gyógyulását. 

Az egészséges intimitás megismerését már egészen gyermekkortól kellene kezdeni.

Kiemelten fontosnak tartom a megelőzést, a saját testünk működésének megismerését és megértését. Hamarosan kamaszok oktatását is elkezdem a módszer segítségével.  

Lelki folyamataink megértésével, sokszor problémáink meg is szüntethetőek.

 

Egyéni és csoportos tréningeket is tartok folyamatosan nőknek, férfiaknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. 

Megelőzésben vagy műtét utáni rehabilitációban egyaránt segítek a hozzám fordulóknak kortól, nemtől függetlenül.

 

"A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban."   Hamvas Béla.

 

Saját honlapom is hamarosan elérhető lesz.

 

 

 

 

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna Férfiaknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Debrecen
Debrecen
4031 Debrecen Nagyerdei krt. 98.;
45 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Férfiaknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Debrecen
Debrecen
4031 Debrecen Nagyerdei krt. 98.;
45 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Debrecen
Debrecen
4026 Debrecen Liszt F. u. 7-9. I/8.
50 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Debrecen
Debrecen
4026 Debrecen Liszt F. u. 7-9. I/8.
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ) Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
Debrecen
Debrecen
4026 Debrecen Liszt F. u. 7-9. I/8.
48 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Nőknek (KEZDŐ) 2019.09.18 17:00 - 21:00
2019.09.19 17:00 - 21:00
2019.09.20 17:00 - 21:00
Debrecen
Debrecen
4026 Debrecen Liszt F. u. 7-9. I/8.
30 000 Ft Elérhető Jelentkezem
Kriston Intim Torna Férfiaknak (KEZDŐ) 2019.09.25 17:00 - 21:00
2019.09.26 17:00 - 21:00
2019.09.27 17:00 - 21:00
Debrecen
Debrecen
4026 Debrecen Liszt F. u. 7-9. I/8.
30 000 Ft Elérhető Jelentkezem
  • József

    Nagyon közvetlen és kedves tréner. Kicsit több gyakorlatismétlést és kevesebb elméletet szívesebben vettem volna. Összességében jó és érdekes volt. Biztos vagyok benne, hogy megtapasztalom a gyakorlati hasznát is, ha a gyakorlatokat hűségesen végzem.

  • János

    Elégedett vagyok a torna színvonalával, bizalomnövelő és megnyugtató.

  • Tibor

    Meg vagyok elégedve a torna minőségével színvonalával. Hasznosnak bizonyul.

  • Zsolt

    A trénerem nagyon segítőkész és empatikus. Az elmélet kicsit soknak tűnik, a gyakorlatokat nem biztos, hogy megtudtam jegyezni. Jó lett volna ha a feleségem is ott lehet velem.

  • Erika

    Andrea közvetlen, segítőkész és nagyon barátságos volt. A tanfolyamon úgy éreztem, hogy nincsenek tabuk, bármiről lehet beszélni. A gyakorlatok mellett a legfontosabb, amit tanultam, hogy türelemmel legyek önmagam felé. Köszönöm az úton való elindítást.

  • Valéria

    Orvosom ajánlására kerestem meg Andreát, a tanfolyammal kapcsolatban. Nagy érdeklődéssel vágtam bele az intim torna megismerésébe. Hiszen egészségünk megőrzése, illetve a már kialakult problémákra a megoldás keresése, mindenkinek egyik fő céljának kellene hogy legyen. Az egészség a legnagyobb kincs, ezért ne hanyagoljuk el problémánkat, hanem igen is figyeljünk oda magunkra, és tegyünk meg mindent egészségünk megőrzése érdekében, ennyit mindenki megérdemel! Testünk mindig jelez időben, ezért érdemes oda figyelni ezekre a jelzésekre. A tanfolyam nagyon jó hangulatban telt, sok fontos információval lettünk gazdagabbak. Elbeszélgettünk egy kicsit a betegségek lelki okairól is, hogy nagyobb rálátásunk legyen a test jelzéseire, jobban megértsük az ok-okozati összefüggéseket, és ki-ki a maga életére koncentrálva, következtetni tudjon problémája lehetséges okának megismerésére.Fontosnak tartom, hogy mindenki őszintén magába tudjon nézni, hiszen csak így tud szert tenni önmaga jobb megismerésére. A gyakorlatok elsajátításához is precíz segítséget kaptunk Andrea személyében. Most már csak a mindennapi életben való gyakorlást kell tudatosan elvégezni, kitartani, hogy a kívánt eredményt mindenki elérje!Ehhez kívánok mindenkinek sok sikert, és jó egészséget! Illetve köszönetet mondani, Andrea lelkiismeretesen végzett munkájáért, a sok-sok információ átadásáért, és példákon keresztül, az információk jobb megértéséhez segítséget tudott nyújtani.További sikeres jó munkát kívánok Andrea! Köszönettel: Vali

  • Anikó

    A tréning nagyon jó hangulatban telt. Sok mindent megértettem magammal kapcsolatban, a gyakorlatok mellett lelki feltöltődést is kaptam. Andrea nagyon közvetlen, megértő és segítőkész.

  • Imre

    Imre A tanfolyam kellemes, közvetlen hangulatban zajlott, mely a tréner megnyerő egyéniségéből adódott. . Az anatómiai ábrákkal és a sok elmesélt történettel sikerült megértetni a dolgok lényegét és ezáltal ráhangolódni a tréningre. Nagyon köszönöm!

  • Sándor

    A tanfolyamról: Nagyon tetszett. Meglepődtem, hogy a bemelegítés nem a szőnyegen kezdődött egyből, hanem a "fejekben". Hasznos, mert ez is kell hozzá. Az oktatóról: Tetszett a közvetlensége, szókimondósága és a szakmai hozzáértése! Köszönöm!

  • István

    A tréningen sok érdekes dolgot hallottam. Andrea elméleti és gyakorlati útmutatása logikus és meggyőző volt. Személyiségével, szakmai tudásával, kedvességével sikerült segítenie a kezdeti gátlásokon, bizonytalanságokon. Nagyon bízom a torna eredményességében, állapotom javulásában.

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?