"

"Amikor először voltam Kriston Intim Torna tréningen magávalragadó, dinamikus és szórakoztató volt. Egyszerűen jól éreztem magam.

Előtte éltem az életem, dolgoztam, kerestem a nekem való hivatást, de soha nem gondoltam, hogy ilyen témával fogok foglalkozni. Azonban attól kezdve, hogy rátaláltam Andi első videójára, sorra néztem az interneten található anyagokat, olvastam a könyveit, majd eljutottam hozzá is. Rádöbbentem mennyire fontosak, időszerűek, mindennapiak, mégis gyakran ismeretlenek, ezek a témák minden ember számára. Ekkor indultam el a trénerré válás izgalmas útján. Egyértelmű volt, hogy ez az én utam…

Aztán a képzés alatt, óralátogatások keretében még számos tréningen vettem részt, de nem tudtam megunni. Minden alkalommal egy újabb réteget értettem meg, és egyre inkább csodáltam azt a finoman kidolgozott rendszert, ami a könnyed hangnem mögött megbújik.

A „nőség”, a „férfiság”, az alhas, az intimitás, a szexualitás körül rengeteg tabu, tévhit és fájdalom gyűlt fel. Mind egyediek vagyunk, ugyanakkor a fogantatástól az időskorig számtalan hasonló élethelyzeten, megpróbáltatáson megyünk kersztül. A sok-sok egymásra épülő történet segít ezek feloldásában és megértést ad problémáink forrásaihoz. (Mindenki helyére illesztheti érzelmi térképének darabkáit.)

A mozgástanulás lépései aprólékosan ki vannak dolgozva: több száz egymáshoz fűzött gyakorlaton kersztül építjük fel a stabil izomérzetet és mozgásirányítást. Így bármely korosztály sikerrel sajátíthatja el a gyakorlatokat ezen a láthatatlan területen. Mindenki eszközt kap a kezébe, amellyel egész életében gondoskodhat a gáti izomzat feszességéről, ruganyosságáról.

Fontosnak tartom ezt a komplexitást, ahogy az embert szemléljük: testet és lelket együtt fejlesztjük, erősítjük. Akkor lehet igazi változásokat elérni, ha mindkettőt megismerjük és megszeretjük.

Ez egy „intim” torna, tehát belsőséges, testi és lelki értelemben is. Mégis tudunk csoportban együtt tornázni, együtt hallgatni ezekről a témákról, mert semmi kínos nem történik. A tréner mesél, beszél, magyaráz, mutat, tanít. A résztvevő figyel és tanul. Egy csapatmunka, ahol mindenki a figyelmét adja, hogy a legtöbbet hozhassuk ki a helyzetből.

Hálás vagyok, hogy részese lehetek a trénercsapatnak, hogy Kriston Andreától tanulhattam és tovább adhatom ezt a tudást!

 

Ha kérdés merül fel: intimtornaterivel@gmail.com

Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Gyakorlóóra nőknek 2025.05.12 18:30 - 18:45
2025.05.13 18:30 - 18:45
2025.05.14 18:30 - 18:45
2025.05.15 18:30 - 18:45
2025.05.16 18:30 - 19:30
ONLINE
Próbáld ki egy hétig a Kriston Gyakorlóóráimat - Visszanézhető: 2 napig, 4x15 perc 1x60 perc és 5x5 perc,
. ONLINE 3900 ft
3 900 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Tréning Időpont Helyszín Ár Státusz
Kriston Intim Torna nőknek Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
...
Online
.... ... ....
96 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ
Kriston Intim Torna férfiaknak Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján
...
Online
.... ... ....
96 000 Ft Elérhető Jelentkezem Információ

Vélemények modulonként

Kriston Intim Torna nőknek
Kriston Intim Torna nőknek
Megnézem
Kriston Intim Torna férfiaknak
Kriston Intim Torna férfiaknak
Megnézem
Kriston Gyakorlóóra nőknek
Kriston Gyakorlóóra nőknek
Megnézem
Kriston Beszélgetés
Kriston Beszélgetés
Megnézem
Kriston Kislányoknak
Kriston Kislányoknak
Megnézem
Kriston-módszer
Kriston-módszer
Megnézem
Kriston Gyakorlóóra férfiaknak
Kriston Gyakorlóóra férfiaknak
Megnézem
Kriston Kisfiúknak
Kriston Kisfiúknak
Megnézem

Kriston Intim Torna férfiaknak Vélemények

  • Csongár

    Nagyon hasznosnak tartom ezt a tréninget, szerintem minden férfinek részt kellene venni rajta, akár van problémája, akár nincs. Helye kellene, hogy legyen az iskolai oktatásban. Prevenciós jellege felbecsülhetetlen. Olyan izmokat mozgat meg, amiket tudatosan nem erősítünk, pedig ránk férne. Teréz fantasztikus oktató, kedves, jókedvű, kiváló humorral. Profin oktat. Mindenkinek ajánlom a K.I.T.-et!

  • László

    Nekem tetszett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos.Egy hét után érezhető javulást tapasztaltam.

  • Zsolt

    Köszönöm a tréninget, hasznos volt.

  • Gábor

    Teréz érzékeny, kedves és jó tanár. Koncentrált figyelemmel és átéléssel oktat. Ajánlom mindenkinek! Én elsősorban aranyér és fisszúra probléma miatt jelentkeztem hozzá. A tréning hatása pár héten belül már látványos eredményeket hozott. Belső aranyerem visszahúzódott, a vérzések ritkultak. Orvosom korábban műtétet ajánlott, erre nagy valószínűséggel nem lesz szükségem. Kiderült, hogy olyan izmokat is tudok tudatosan irányítani, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam :). A gyakorlatok megfelelő kivitelezése elsőre nem mindig voltak könnyűek, de hihetetlen gyorsan alakul az izomzat és a látványos eredményekért nem kell éveket küzdened. És sok esetben a műtéti beavatkozás elkerülhetővé válik.

  • László

    Köszönöm szépen a tréninget, nagyon kedves és szimpatikus vagy. Örülök, hogy mégismernélek. Szép napokat kívánok!

  • László

    Köszönöm szépen a tréninget, nagyon kedves és szimpatikus vagy. Örülök, hogy mégismertelek. Szép napokat kívánok!

  • Szabolcs

    Nagyon tetszett a tréning! Úgy gondolom hogy hasznos volt! És megfelelő gyakorlás mellett , bízom a sikerben!

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?