Telefonszám: 06 70 629 3153
Hatvan, Szinesház
Magyarország 3000 Hatvan
, Nagy Lajos király u. 1.
Juhász Józsefné Marika vagyok.
Magamról elmondhatom, hogy egy gyönyörűen szép és egyben nehéz hivatás elkötelezettje vagyok, ez pedig az egészségügy. Már 10 éves korom óta tudom, hogy nekem ezen az úton kell tovább haladnom. Ápoltam csecsemőket, felnőtt beteg embereket, életeket mentettem, részese lehettem számtalan születő csodának, mint anaesthesiológus asszisztens. Az elméleti, gyakorlati tudásomat 1989-től volt, van lehetőségem átadni, mint egészségügyi szakoktató, amit kiegészítettem önismereti, kommunikációs, mentálhigienes képzéssel, készségfejlesztéssel, amit a Magyar Pszichiátriai Társaság Személyközpontú Pszichoterápiás Egyesülete és a Heves Megyei Pedagógiai Intézet támogatott, szervezett.
A Kriston Intim Tornával –kb.1997-ben találkoztam először egy rádiós interjú kapcsán ahol Kriston Andrea a módszer megálmodója, beszélt a torna hatékonyságáról. Már akkor éreztem, hogy erről nekem többet kell tudnom és 1999/2000-ben kézhez vehettem a tréneri tevékenységről szóló tanúsítványt. Fontos ahhoz, hogy megkapjam és továbbra is trénerként dolgozhassak, a módszert tisztelve kellett és kell tevékenykedni, ahhoz, hogy a torna megőrizze hitelességét, tisztaságát, eredményességét és tovább tudjon fejlődni.
A személyiségemből /vagy a Kos jegyből/ adódóan én szeretem a kihívásokat, mert ott megélhetem a bennem lévő kreativitások sokaságát,a Kriston Intim Torna ilyen terület. A Kriston-módszer 37 éve létezik, fejlődik, kezdetben sok ellenállásba ütközött, de ma már SZAKORVOSOK ÁLTAL TÁMOGATOTT, Nemzetközileg elismert, Egészségnevelő módszer.
Sikertörténeteim: pl.:
A sikertörténeteimet bővíteném egy 6 éves kisfiú történetével. A kis kliensem kb. másfél éve küszködött vizelet megtartási problémával. A Kriston módszer megtanulásával,alkalmazásával ,szorgalmával elérte azt, hogy már kb. hat hete a naci száraz.
_ legújjabb sikertörténetként élem meg azt, hogy sikerült levizsgáznom a Kriston diák programból, ami nagy segítség az érintett gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak egyaránt,
_ a középiskolában beszélhetek olyan témáról, amelyek csapdaként vannak jelen a kamaszok, fiatalkorúak életében,
_ a második gyermekét váró anyuka a módszer elsajátításával, alkalmazásával elkerülte a gátmetszést, ami erősíti az Önértékelését,
_ a prosztata műtéten átesett vendégem vizeletmegtartási problémája megszünt, önértékelése pozitív irányban változott, és a tornán kapott pszichés támogatás hatására sokat javult a feleségéhez fűződő viszonya,
_ a torna elsajátítása, gyakorlása, pszichés támogatása hozzásegítette a kliensemet az anyai örömök megéléséhez,
_ a fiatal, ÉN azonosságot megélni képtelen anyuka, aki mögött ott volt egy zsarnokoskodó a NŐT nem tisztelő férj, a foglalkozás után nem sokkal meghozta a döntést, ami visszaadta szabadságát, hitét,
/Azóta a volt vendégem a két gyönyörű lányával boldogan kiegyensúlyozottan éli a kis életét. A legutolsó találkozásunkkor azt mondta, hogy a válással kapcsolatos hatások elviselése nagyon nehéz, és igen fájdalmas volt, de ennek ellenére nem bánta meg döntését./
Fontos! - én házasságpárti vagyok, de ha a házasság megmentése mindenféle próbálkozás ellenére nem sikerül, akkor meg kell hozni a fájdalmas lépést, mert különben lehúz a mélybe és elveszünk a mocsárba./
_ az is siker, amikor a módszer hatékonyságáról beszélek, és látom az arcokon hogy valami ott legbelül megmozdul, a hallottak ösztönzik őt arra hogy változtasson és a hátán lévő hátizsákból, előbb vagy utóbb kirakja azt, amire már nincs szüksége.
Várom kortól és nemtől függetlenül vendégeimet, akik az életükben pozitív változást szeretnének elérni:
Juhász Józsefné Marika
06 70 629 3153
Kriston Intim Torna nőknek
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Intim Torna férfiaknak
A változás lehetősége, ami egészséghez segít
Kriston Diákprogram
Tabu helyett ismeret
Kriston Kislányoknak
Egészséges természetesség
Kriston-módszer
Tabu helyett öröm!
Kriston Lány Diákprogram
Tabu helyett ismeret
Kriston Fiú Diákprogram
Tabu helyett ismeret
Kriston Kisfiúknak
Egészséges természetesség
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz | |
---|---|---|---|---|---|
Kriston Intim Torna nőknek |
2023.12.02
09:00
- 13:00 2023.12.03 09:00 - 13:00 2023.12.09 09:00 - 13:00 |
Hatvan Szinesház 3000 Hatvan Nagy Lajos király u. 1. |
43 000 Ft | Elkezdődött |
Tréning | Időpont | Helyszín | Ár | Státusz | |
---|---|---|---|---|---|
Kriston Intim Torna nőknek |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Hatvan Szinesház 3000 Hatvan Nagy Lajos király u. 1. |
53 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
Kriston Intim Torna férfiaknak |
Egyéni tréning
időpont egyeztetés alapján |
Hatvan Szinesház 3000 Hatvan Nagy Lajos király u. 1. |
53 000 Ft | Elérhető | Jelentkezem Információ |
A tréning gyakorlatias, szórakoztató és rendkívül megdöbbentő a változás.
Marika vidám , barátságos, kiegyensúlyozott személyiségével már az első pillanatban meggyőzött arról, hogy jó helyen vagyok. A kezdeti bizonytalanságomat könnyedén feloldotta. Minden szava kincs volt számomra. A tréning kellemes hangulatban telt, érthető módon, fokozatos rávezetéssel sajátíthattam el a megfelelő technikákat és az egyénre szabott edzésemet. A tanfolyam egészén éreztem a biztos szakmai tudást, mellyel trénerem rendelkezett. A gyakorlati tapasztalatok mellett mind elméleti, mind pedig lelki megerősítést is kaptam, melyet a hétköznapjaim során is kamatoztathatok. Örülök, hogy belevágtam! Örülök, hogy rátaláltam erre a módszerre és Marikára!
Marika nagyon kedves és alapos volt, mindent elmagyarázott a legutolsó részletig, hogy mit, miért és hogyan csináljuk. Biológus vagyok, így elég sok dolgot tudok, de a magyarázatok még így is érdekesek és igencsak kielégítőek voltak. Imádtam hozzá járni, minden napomat bearanyozta a kisugárzásával, történeteivel és a türelmével, hiszen harmincsok hetes kismamaként már eléggé nehezen mozogtam, nem is minden feladatot tudtam megcsinálni. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
A tornát elsősorban megelőzés céljából, illetve a torna során mozgosítható energiák aktivizálása céljából szerettem volna elsajátítani, ami már rögtön az első alkalommal nagyon szépen meg is mutatta magát. Hálás köszönettel tartozom Marikának, aki ezt egy nagyon kellemes, közvetlen hangulatú közegben tette ezt lehetővé. Ez a torna tényleg egy nagyon különleges dolog, és nagyon is működik és kihat a női energiákra és kreativitásra is, aminek a megélése a mai világban különösen fontos. Mivel „mindenki viszi a saját batyuját”, ezt nem lehetett volna úgy végig csinálni, ha Marika személye nem sugároz bizalmat, biztonságot valamint megfelelő szakmai tudást, amiben nyugodtan meg lehet nyílni ennek a folyamatnak, mert igenis az életünk elemi része, érdemes beépíteni a napi rutinba a torna gyakorlását, mert nagyon sok területen megmutatja a pozitív hatását.
A tréning minden alkalmát nagyon élveztem, örülök, hogy elsajátíthattam a módszert és egy ilyen rugalmas, tájékozott trénert találtam, akivel interaktívan lehetett személyes kérdéseket is megvitatni. Tanácsaival, szemléletes példáival sok motivációt adott arra, hogy minden nap hosszú távon is gyakoroljam a tréninget. Jó érzés, hogy nemcsak fizikailag edzem az intim részeket, hanem mivel naponta percekig rájuk fókuszálok, el is képzelem, ahogy dolgoznak, egyre "barátibb" a viszonyom e területtel. Szeretettel, gondoskodással gondolok a gát területére és nemcsak funkcionáló, "ismeretlen" területként. A párom 3 hét tornázás után szeretkezés közben azt mondta, hogy "imád", sokkal intenzívebb az érzés. Hálás vagyok!
Marikával a lehető legnagyobb mértékben meg voltam elégedve, kiváló és türelmes tréner.
Marika nagyszerű és türelmes oktató, nem mellékesen nagyin kedves és segítőkész. A tanfolyam során a feltett kérdésekre maximálisan választ kaptam. Az elmélet kiegészítése a gyakorlati tapasztalatokkal nagyban segített elképzelni és megérteni a feladatokat. Csak ajánlani tudom, felkészült és profi oktató. Örülök, hogy nála tanulhattam meg a tanfolyam anyagát.
Igazán jó volt a torna. Nagyon hasznosnak gondolom. Köszönöm.
Számomra nagyon hasznos, és fontos információhoz jutottam az egészségem megóvása érdekében! A tréning jó hangulatban, és kellemes légkörben telt el, mert a bizalom rögtön kialakult kettőnk között! Köszönöm a segítséget!
Kismamaként vettem részt a tréningen. Igazán hálás vagyok Marikának, mert sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. A trénerem személyisége egyből megfogott, így már az első napon sikerült egy oldott, nyugodt környezetben elsajátítanom azt a sok új ismeretet, amit átadott nekem. Pedagógusként is sikerült újat tanulnom, amit felhasználhatok a pályám során. Úgy érzem, a torna változást hozhat az életembe: hosszútávon is megoldás lehet az egészségügyi problémáimra, illetve a szülést és az azt követő regenerálódást is segítheti. Köszönöm szépen Marika ezt a nagyszerű testi, lelki és mentális élményt, feltöltődést!