Nyári kalandok a Kriston Intim Torna tükrében - 2019.08.23. - intimtorna, kit, párkapcsolat, kriston, nőknek, párkapcsolat, nyár

Talán nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy a nyár a felhőtlen szórakozás időszaka. A hosszú esték lehetővé teszik, hogy munka után könnyebben kimozduljunk. A vízpartokon élénk nyüzsgés fogad minket. Elmehetünk biciklizni, evezni, strandolni, sétálhatunk, vagy akár beülhetünk valahová családtagjainkkal, barátainkkal. Kirándulhatunk, szaladgálhatunk, vagy ugrálhatunk a kertben a gyerekekkel, ráadásul könnyed ruházatban, szabadon. Mindez jól hangzik, de néha a nagy örömbe vegyülhet egy kis üröm is. Vegyük sorra a leggyakoribb panaszokat, amelyek beárnyékolhatják önfeledtségünket.

Nyári kalandok a Kriston Intim Torna tükrében

Strand és hüvelygyulladás

Sok nő szinte retteg megközelíteni az úszómedencét, mert már az úszás gondolatától is panaszai támadnak. Nemrég egy társaságban beszélgettünk, és kiderült, hogy nagyon sok nő használ úszás során gombaölő szerrel bekent tampont, a menstruáció időszakán kívül is. Azt is megtudtam, hogy ezt a tippet sokan már az édesanyjuktól tanulták. Intimtorna trénerként több gondolat felvetődött bennem. A tamponhasználatot alapvetően javasoljuk minimalizálni, a fenti praktika pedig inkább gyakoribbá teszi azt. Menzeszen kívül a krémmel bekent tampon is feldörzsölheti a nyálkahártyát, mely még inkább védtelenné válik a fertőzésekkel szemben. Ezen kívül a hüvelyben normálisan jelenlévő baktériumok és kis mennyiségű gombafonal egyensúlyát is felborítja a gyógyszeres készítmény. Mindezt átgondolva közel sem tűnik ideális megoldásnak.

Mégis mit lehet tenni? Érdemes átgondolni, hogy mi okozhatja a gyulladáshajlamot. Nagyon sokszor előfordul, hogy egy lezajlott fertőzés után még nem tud megerősödni a hüvelyflóra, ami női szervünk természetes védelmi vonala. Érdemes ilyenkor gyógyszertárakban kapható, nem vényköteles készítménnyel megsegíteni, visszapótolni. Ez különösen javasolt, ha egymást követő fertőzésekről van szó.

Fenntarthatja a gyulladást, ha a házasélet nem kellően kívánatos. Ilyenkor a szükségesnél szárazabb hüvelyfal sérülékenyebb, mely újabb táptalaj a gyulladás és a fertőzés kialakulásához. Okozhatnak gondot tisztálkodószerek, a túlzott mosakodás és hüvelyöblítés, a megváltozott hormonális állapot vagy a cukorbetegség is.

Az okok között szerepelhet a hüvelyfal gyengülése, mely elégtelen záráshoz vezet. Ennek köszönhetően nyitottabb, védtelenebb a hüvely. Úszás, strandolás közben az uszodavíz is bejuthat. mely közvetlenül okozza a fertőzést. Ebbe az állapotba sem kell beletörődni, mert intimtornával nagyszerű eredményeket lehet elérni. A rendszeres gyakorlás hatására tónusosabbá, erősebbé válik az izomzat, jobb lesz a zárás. Az intenzívebbé váló szöveti keringés javítja a kötőszövet és a hüvely nyálkahártya állapotát is.

Becsöppenő vizelet, inkontinencia betét

A vizelet inkontinencia sok nő életét megkeseríti. Egy nagyobb betét zavaró lehet, amikor az ember szeretne lengébben öltözni. Sokan a hétköznapokon könnyedén elfogadják, hogy szökkenésnél, kisebb terhelésnél távozik egy-egy csepp vizelet. Nyáron fürdőruhában ez is zavaróbbá válhat. Volt olyan ismerősöm, aki ezzel a tünettel akkor szembesült, amikor a gyerekekkel kipróbálta nyáron az ugráló asztalt. Nagyon fontos, hogy nem szabad beletörődni még az enyhe vizeletvesztésbe sem, mert magától nem szűnik meg, sőt egyre rosszabb lesz a helyzet.

A Kriston módszer szerves része a gátizomzat teljes terjedelmű fejlesztése, maximális erősítése, mely már magában is sokat javít a stressz inkontinencia tünetein. A további javulás érdekében a kiváltó tényezőkről is sok szó esik, hogy ezek elkerülhetővé váljanak.

Beengedjem, vagy ne?

A nyár rengeteg szórakozási lehetőséget kínál, természetesen ilyenkor az ismerkedés is könnyebben megy. Az általános jókedv ragadós, közvetlenebbé váljunk, gyakoribbak a laza flörtök. Sajnos előfordul, hogy olyan helyzetbe is belesodródik valaki, amit a szíve mélyén nem szeretne, de úgy érzi a környezete, vagy az adott partner elvárja. Fontos felismerni, hogy valamit én akarok, vagy mások. Bármilyen meglepő, ez sokszor nem is olyan egyszerű feladat, és egy kis önismeretet igényel.

A Kriston tanfolyamokon sokat tanulunk a nőiességről, a férfiasságról, az elvárásokról és a szorongató tévhitekről. Ezek az ismeretek segítenek abban, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, felismerjük valódi igényeinket, és bátrabban védjük határainkat.

Hölgyeim, nyárra fel! Még van néhány nap hátra, élvezzük minden pillanatát!

Huszárné Kürti Éva – Kriston Intim Torna tréner, egészségtan tanár

NemIgen

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Engedélyezi?